Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, amely június 6-án kezdődött, ebben a körben június 20-ig lehetett szavazni. Kialakult a végeredmény, így a közönségszavazás győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.

Pánczél Nóra
20, Sárkeresztes

Szállítmányozási cégnél dolgozom, szeptembertől Budapesten folytatom tanulmányaimat. 9 évig versenytáncoltam, 2019-ben Nyugat-Magyarországi Területi Bajnoki címet nyertünk. A tavalyi évtől eltérően, idén meggyőztem magam, hogy jelentkezzem a versenyre. Szabadidőmben szeretek a családommal és a barátaimmal lenni, imádok a testvérem gyerekeivel játszani. Szeretek olvasni és filmet nézni.

A 167 cm magas Nóra a bika jegyében született. Szereti a tenger gyümölcsei pizzát és a Jana vizeket. Kedvenc dala Alok – Dont say goodbye, ha parfümről van szó, pedig az Otto Kern Commitment viszi a pálmát.

Tündérszépek – 2021