Havasi Krisztina
16, Zalaegerszeg
– A Zalaegerszegi Ganz Ábrahám Szakgimnáziumba járok, rendészeti ágazaton tanulok – fogalmazott Krisztina. – Már korábban is szerettem volna stúdiófotózáson részt venni, illetve minden vágyam az volt, hogy a Tündérszépek 2021-es versenyre jelentkezzek. A külső szépségnél a belső értékek talán még fontosabbak és jobban szeretem a természetességet. Jövőre szeretnék német nyelvből középfokú vizsgát tenni, s tanulmányaimat a jövőben a fővárosi Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatnám. Óvodás korom óta imádok táncolni, s mellette versenyszerűen atletizálok. Az utóbbival már többször indultam országos versenyen, remélem a szépségmustrán is jól szerepelhetek.
A 168 cm magas Krisztina a Vízöntő jegyében született. Szereti a zöldséges sajtos csirkét, a limonádét és Pascal Junior dalait. Kedvenc parfüme a Playboy.