Gyanús tanácsadói szerződéssel szereztek pénzt Karácsony 2019-es kampányához
A több tízmillió forintos támogatás külföldről érkezhetett – mutat rá cikkében a Magyar Nemzet.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, mely a regionális fordulóval kezdődött. Ide maximum ötvenen juthattak be a szakmai zsűri döntése nyomán. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.
Anna nyíregyházi lány, 164 cm magas, ebben az évben érettségizik, a tanulás mellett pillásként dolgozik. Görögországban született, öt éves koráig élt ott. Szerette volna kipróbálni magát a szépségversenyek világában, ezért jelentkezett a Tündérszépek versenyre. Kedvenc étele a spagetti, itala a mentes víz. Zene terén Dzsudló Virágok című dala az abszolút favorit.
Siountas Anna
19 Nyíregyháza
Gyanús tanácsadói szerződéssel szereztek pénzt Karácsony 2019-es kampányához
A több tízmillió forintos támogatás külföldről érkezhetett – mutat rá cikkében a Magyar Nemzet.
Az alvilágot is meglopták Magyar Péter bizalmasának bűntársai
A bűnszervezet több tagja a magyar éjszakai élet néhány ismert alakjától is jelentős összegeket vett fel, ám később a százmilliót is meghaladó pénzekkel nem tudtak a kért időben elszámolni.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.
Siountas Anna köszöni, hogy értékelted!
Siountas Anna köszöni, hogy értékelted!
Gyanús tanácsadói szerződéssel szereztek pénzt Karácsony 2019-es kampányához
A több tízmillió forintos támogatás külföldről érkezhetett – mutat rá cikkében a Magyar Nemzet.
Az alvilágot is meglopták Magyar Péter bizalmasának bűntársai
A bűnszervezet több tagja a magyar éjszakai élet néhány ismert alakjától is jelentős összegeket vett fel, ám később a százmilliót is meghaladó pénzekkel nem tudtak a kért időben elszámolni.
További versenyzők
Szabó Barbara
19
Debrecen
Faragó Zsuzsanna
18
Nyíregyháza
Bőnyei Bianka
20
Kömörő
Kövesdi Vivien
23
Miskolc
Borbély Barbara
25
Demecser
Kecskeméti Csenge
19
Debrecen
Kiss Rita
18
Mátészalka
Kovács Lili Klaudia
22
Debrecen
Budai Ilona
20
Ózd
Szabó Rebeka
20
Hajdúsámson
Madura Gyöngyi
30
Kazincbarcika
Szántó Barbara Fanni
19
Miskolc
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Lipták Viktória
24
Mándok
Varga Aida
27
Felsőnyárád
Tóth Alexandra
19
Hajdúszoboszló
Nagy Nóra
28
Miskolc
Orosz Viktória
22
Szerencs
Mikó Fanni
21
Szikszó
Szabó Regina
22
Kocsord
Sebák Vanda
24
Buják
Gellért Lívia
22
Debrecen
Kiss Ágnes
24
Balmazújváros
Horváth Krisztina
18
Fábiánháza
Oláh Dominika
23
Cigád
Biró Evelin Anita
25
Tiszalök
Hadar Vanessza
21
Földes
Takács Boglárka
20
Méra
Kovács Kitti
26
Balkány
Szűcs Zsófia
21
Debrecen
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Klé Vanessza
19
Nyírábrány
Ungvári Dorka
22
Debrecen
Ruszkai Martina
28
Gelej
Orosz Renáta
21
Hajdúhadház
Dienes Éva Liza
30
Sátoraljaújhely
Szalóki Karina Patrícia
23
Miskolc
Kiss Emese Anna
19
Debrecen
Korábbi versenyek