Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Blendovszki Evelin
21, Salgótarján

– A szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari szakközépiskola tanulója voltam, ahol többféle végzettséget is szereztem, azonban egyikben sem sikerült elhelyezkednem. Jelenleg a karancslapujtői ropiüzemben dolgozom. Szabadidőmben szívesen hallgatok zenét, illetve szeretek kézműveskedni. A Tündérszépek versenyre azért jelentkeztem, hogy megtudjam, mások mennyire tartanak szépnek, továbbá, hogy ezáltal is kipróbálhassam magam és felejthetetlen élményekkel gazdagodjak.

A 160 centis Evelin csillagjegye bak. Kedvenc étele a pizza, kedvenc itala a gyümölcslé. Kedvenc zenéje Rihanna: Diamonds, kedvenc parfümje a Beyoncé.

Tündérszépek – 2020