Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, amely június 6-án kezdődött, ebben a körben június 20-ig lehetett szavazni. Kialakult a végeredmény, így a közönségszavazás győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.

Domján Dominika
21, Bisse

Dominika szoftverfejlesztő végzettséget szerzett korábban, jelenleg pedig egy ingatlanirodában dolgozik. Nagyon szereti a munkáját, igazi hivatásnak tartja és ez egyben a hobbija is lett. Azért jelentkezett erre a versenyre, mert szereti a kihívásokat és imád új dolgokat kipróbálni. Ez volt élete első fotózása, ezért nagyon izgult. Szerencsére könnyen feloldódott. A fotózás helyszíne nagyon tetszett neki, teljesen magával ragadta.

Magassága 150 cm, csillagjegye a bika. Kedvenc étele a gyros, itala pedig a tejszínhabos kávé. Kedvenc zenéje a The Prince Karma – Later Bitches, parfümje pedig Christina Aguilera kollekciója.

Tündérszépek – 2022