Tündérszépek – 2022

2024-ben, immár ötödik alkalommal indul útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre február 5-től jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A korábbi évekhez képest több újdonságot is bevezettünk. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Dániel Adrienn
22, Debrecen

Adrienn sportszervezőként diplomázott a Debreceni Egyetemen, jelenleg mesterképzésen tanul mint sportközgazdász. Hobbija a testépítés, nagyon szeret főzni, leginkább egészséges ételeket. Személyi edzőként dolgozik egy debreceni belvárosi edzőteremben, korábban fitneszversenyeken is indult. Mindig is vonzotta a színpad világa, ezért is gondolta úgy, hogy megméretteti magát más versenyeken.

 

A 166 cm magas lány Ikrek csillagjegyben született, kedvenc étele a steak, kedvenc itala a latte macchiato. Zenék közül Tiësto és Ava Max The Motto című dala nála a favorit, és Paco Rabanne Pure XS parfümöt használ a legszívesebben.

Tündérszépek – 2022